HTML

A Sztárok a fejükre estek....

Afrikai kaland show sztárokkal, akik a fejükre estek.....

Utolsó kommentek

Frei Tamás csapatának a egyik felét kirabolták

2008.11.04. 13:41 irodeak

 

Bár csak néhány napja érkeztek Afrika földjére a Sztárok a fejükre estek című műsor szereplői, Frei Tamás celebjeit máris megrövidítették a helyiek. Horváth Ágnesék igen kellemetlen helyzetbe kerültek: ha enni akarnak, kunyizniuk kell élelmet vetélytársaiktól.

 

 

Úgy tűnik, Frei Tamásék kalandtúrája nem szűkölködik majd izgalmakban. A Sztárok a fejükre estek sztárjait ugyanis már néhány nap után attrocitás érte a helyi, zambiai piacon. A kalandtúra egyik csapatát kirabolták. Horváth Ágnes, Kozsó és Voksán Virág azt a pénzt vesztette el, amelyet napi feladatukért, a bungee jumping-ért kaptak, ezúttal Bódi Margó ugrott le.
– Azzal, hogy kirabolták a csapatot, lehet, hogy az exminiszter asszony, Horváth Ágnes, Kozsó, Voksán Virág, Bódi Gusztiék és Kucsera Gábor étel nélkül maradhatnak. Hiszen azzal, hogy elvesztették a feladatukért kapott pénzüket, nem tudtak maguknak élelmet vásárolni a piacon. Most foghatják majd a fejüket, hiszen ha a másik csapat nem szánja meg őket, lehet, hogy fogyókúrára kényszerülnek – nyilatkozta lapunknak Magyar Rita, a TV 2 szóvivője. A Sztárok a fejükre estek első adását ma tűzi műsorára a kereskedelmi csatorna.


Forrás: borsonline.hu
 

Szólj hozzá!

Címkék: horváth ágnes infó frei tamás kozsó bódi guszti bódi margó voksán virág kucsera gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://sztarokafejukreestek.blog.hu/api/trackback/id/tr49749203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása